Phiren Amenca

Barcelona Cirkusz Projekt – 2017. jan. 9-16.

MEGÉRKEZÉS

IMG-20170111-WA0001

20170111_121300A mi csapatunk kissé fáradtan indult neki ennek az útnak, de már hajnalban a taxiban dobáltuk a poénokat, nem volt kérdéses, hogy a hangulat az elkövetkező héten jó lesz-e. Az első nap a megérkezésről, a hely csodálatáról, pihenésről szólt, valamint izgatottan vártuk, hogy megérkezzen a többi csapat. Azt lehetett előre tudni, hogy olaszok érkeznek, és ők fognak nekünk tanítani mindenféle cirkuszos mutatványt, illetve lesz még egy csapat Romániából, akik szintén résztvevők lesznek.

 

 

ISMERKEDÉS

16357423_1130300430421026_1206823957_o

Másnap reggel már ment az ismerkedés, különböző játékokkal, zenével és nagyon sok nevetéssel. A heti program reggeli bemelegítéssel, nyújtásokkal és a különböző elemek megtanulásáról szólt. Leginkább angolul kommunikáltunk, de a mutogatás, a sok játék és a rengeteg mosoly is kiválóan segít abban, hogy emberek megértsék egymást, és közösen alkossanak.

Fantasztikus volt látni, hogy kinek mi lesz a saját kis mutatványa. Hihetetlen, hogy mindannyiunkban ott él a kisgyerek, aki kíváncsi, nyitott az új dolgokra, és bátran átadja magát a mozgás örömének. Talán ez a legfontosabb az artista parádéban, hogy mit vált ki az emberekből. Maga a mozgás, a játék, a zene, a saját határaink átlépése, az egymásra való odafigyelés – ez mind mind vele jár, és óriási kincs.

 

VÁROSNÉZÉS
Természetesen volt lehetőségünk egy kis városnézésre is. Megtekintettük a világszerte híres Sagrada Familiát. Gyönyörű volt. Az esti séták és tömegközlekedések hangulata mindig a tetőfokon volt. Folyamatosan énekeltünk, nevetgéltünk, és labdáztunk.
Az egy hetes utazásunk fénypontja az előadásunk volt, nem is a produkció (ami egyébként fantasztikusan sikerült), hanem sokkal inkább az iskolában tartott, gyerekekkel való találkozás. Csak úgy ragyogott a szemük, olyan csodálattal és tátott szájjal néztek minket. Ezt pedig fokozták azzal a mérhetetlen szeretettel, amivel ölelgettek. Kérdezgették hogy hívnak, hány évesek vagyunk, az identitásunkról… minden érdekelte őket. A mosolyuk most is előttem van, és felejthetetlen élmény marad, amíg csak élek.

meli1

 

 

Királyvári Melinda