Phiren Amenca

Mashkar Kehilot (Közösségek közt) projekt mentorai

Mashkar Kehilot a Phiren Amenca és a Tom Lantos Intézet közös projektje, amely az EVZ Foundation támogatásával valósul meg. A projekt keretében hét mentorral közösen szervezünk képzéseket roma, zsidó, és nem roma/zsidó résztvevők számára. A képzések célja megismerkedni egymással, erősíteni a közösségek közti összefogást, illetve közösen fellépni az antiszemitizmus és cigányellenesség ellen. A mentorok bemutatkozását itt olvashatjátok:

Buzás Géza

geza

Buzás Géza vagyok, romológus. „Szakmai utam” elég szerteágazó. Többnyire a közoktatásban és civil szférában tevékenykedem, de már kipróbáltam magam az egészségügy berkeiben is. Eddigi tevékenységeim közül kiemelendőnek tartom, hogy 2015-ben a pécsi Khetanipe Egyesület szakmai csapatával kidolgoztunk az EMMI megbízásából egy kooperatív roma holokauszt (pharrajmos) oktatási anyagot, amely országszerte több középiskolában alkalmazásra is került.

Azért vállattam a mentori feladatot, mert a jelenlegi társadalmi helyzetben egyre inkább előtérbe kerülő szélsőségek orvoslását fontosnak tartom. Ezért ne csak bízzunk, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát, hanem tegyünk is érte.

“Arra törekedjünk, ami a békességre és kölcsönös épülésünkre szolgál.” ( Rómaiak 14;19)

Büchler Tamás

tomi

Büchler Tamás vagyok. Az ELTE-n végeztem jogot és pár évig rabbinak tanultam. Jelenleg egy nemzetközi zsidó szervezetnél vezetek olyan projekteket, amelyek célja, hogy minél több fiatalt bevonjunk a közösségbe. Sokszor szembesültem a diszkrimináció különböző formáival, de mindig azt gondoltam, hogy engem nem lehet lezsidózni, csak felzsidózni – más szóval, ha büszkék vagyunk a származásunkra és az értékeinkre, hatékonyabban tudunk fellépni a gyűlölettel szemben. Azért vagyok mentor a programban – sok egyéb mellett – mert hiszek abban, hogy fontos, hogy a magyar zsidó közösség is kivegye a részét a tágabb társadalmi problémák orvoslásában. Van egy fiam és egy macskám.

Csikós Annamária

annamari

Csikós Annamária vagyok, 3 éve dolgozom a budapesti Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnáziumban, ahol az 5. osztálytól 8. osztályig tanítok Roma Népismeretet, ezenkívül szabadidő-szervező és a DÖK segítő tanára vagyok. Emellett holokauszt ”kutatással” foglalkozom.

Azért jelentkeztem mentornak, mert fontosnak tartom az előítéletek leküzdését. Kedvenc idézetem, amivel talán mindent elmondok, az ez:

„Ha van egyetlen érték a Földön, akkor az az emberi élet. Mert megismételhetetlen és visszahozhatatlan.” /Fahidi Éva/

Horváth Sándor

sanyi

Nagyon sokszor tapasztaltam már diszkriminációt a saját életemben és a környezetben is. Láttam már olyat is, hogy az emberek nem tudták mihez kezdjenek a helyzettel, vagy, hogy egyáltalán kell-e bármit is kezdeni vele. Én azt gondolom, hogy igenis kell. Azt gondolom, hogy az esély mindenkinek ugyanúgy jár, származásától függetlenül. A munkáim során nagyon sokszor találkoztam ezzel a témával, különböző meglátásokkal, különböző tapasztalatokkal és sérelmekkel. Számomra ez a téma, ez a helyzet nem csak azt jelenti, hogy a külvilágnak kell megmutatni, hogy helló, itt vagyunk, és mi is képesek vagyunk értékes életet élni. Hanem azokkal az emberekkel is el kell hitetni, akiket ez a megkülönböztetés ér, hogy igenis tudunk egyenrangú partnerek lenni. És azt hiszem, ez a program nagyszerű lehetőség lehet arra, hogy ezt mindkét irányba lehessen kommunikálni. És mindemellett nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy közösen a különböző tapasztalatinkkal, meglátásainkkal és céljainkkal hová tudunk eljutni, hogy mi lesz az a dolog amit ebből létre hozunk, ami talán segítségül lehet a jövőben.

Királyvári Melinda

meli

Király Melinda vagyok, 29 éves, kétgyermekes anyuka.

Azért veszek részt ebben a programban, hogy megoszthassam azokat a tapasztalatokat, amelyeket életem során szereztem diszkriminált helyzetekben. Előítéletek mindig is voltak, vannak és lesznek, ám hiszem azt, hogy több ember összefogva nagy dolgokra lehet képes. Hiszek a közösség erejében, és tudom, hogy az összefogás nem csak az előítélettekkel való fellépésben, hanem bármi másban is hatékony, jó érzéssel eltöltő, energiát adó klassz dolog tud lenni.

Lingurár Balázs

balazs

Lingurár Balázs vagyok, egy civil szervezetnél Tanoda mentor vagyok, gyermekekkel és fiatal felnőttekkel foglalkozom.

Azért veszek részt ezen a képzésen, mert fontosnak tartom a diszkriminatív viselkedésforma gyengítését. A jelenlegi munkám is erre épül, hogy az előítéletek gyengüljenek majd idővel, ha szorgalmasan dolgozunk megszűnjenek.

A vezérelvem is ezt közvetíti: „ Együtt Egymásért”

Vidák Panni

panni

Mindig is bosszantott az előítéletesség és a kirekesztés a Magyarországon élő kisebbséggel szemben. Azért dolgozom mentorként a projektben, hogy a hozzám hasonlóan lelkes fiataloknak segíthessek egy olyan akció létrehozásában, amivel ledönthetjük ezeket. Amikor nem a projektben dolgozom, szociológiát hallgatok és fiatalokkal foglalkozom egy zsidó ifjúsági mozgalomban.

 

Phiren Amenca Logo

 

tli-logo-hun_no_head_blue_ok

 

 

 

EVZ_Logo mit grosser Schrift engl