Van-e létjogosultsága ma Magyarországon a roma nemzetiségi önkormányzatoknak és az etnikai alapú politizálásnak? Mi a funkciója egyáltalán ennek a rendszernek? Tudnak és akarnak-e a roma fiatalok közösséget vállalni a roma önkormányzatok képviselőivel? Civakodjunk-e egy-egy jogkör nélküli képviselői posztért vagy inkább foglalkozzunk a “nagypolitikával”? Mi az a “nagypolitika” egyáltalán és megjelennek-e benne a roma fiatalok bármilyen formában is?
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről, a roma fiatalok helyzetéről, közéleti és politikai akadályaikról és lehetőségeikről tartottunk tanácskozást az első Magyarországi Roma Ifjúsági Kongresszus résztvevőivel szeptember 21-22 között Budapesten. A rendezvényre félszáz roma fiatalt, aktivistát, roma és ifjúsági szervezetek képviselőit, korábbi vagy jelenlegi roma és a társadalmi integráció területén dolgozó köztisztviselőket, és néhány, a 2019-es önkormányzati választásokon induló roma származású jelöltet hívott össze a ternYpe, a Phiren Amenca Nemzetközi Hálózat és a Nemzeti Demokratikus Intézet (NDI). A szervezetek politikai hovatartozástól függetlenül választották ki a résztvevőket, hiszen volt közöttük például liberális, demokrata, kormánypárti, lungo dromos, de olyan is, aki eddig minden szempontból távol maradt a politikától.
A kongresszus lehetőséget teremtett a generációk közötti párbeszéd előmozdítására, hiszen a több generációt is képviselő résztvevők megvitathatták, mik a generációk közötti együttműködések akadályai, mit várunk egymástól és kinek a felelőssége, hogy platformot teremtsen az együttműködésre. Abban mindannyian egyet értettünk, hogy szükség van közösségi terekre, ahol a roma közösségek tagjai összegyűlhetnek, beszélgethetnek, tanulhatnak egymástól, mint a régi időkben az elődök, mert ez ma nagyon hiányzik. Az online tér önmagában nem elég, a sokszor véget nem érő kommentháborúk pedig gyakran sehová nem vezetnek. Dolgoznunk kell a vitakultúránkon, hogy az ne csak személyeskedésekbe átcsapó sértegetésekből álljon. Szükségünk van egy közös nyelvre, fogalomrendszerre, hogy megértsük egymást. És ami a legfontosabb, félre kell tennünk a rivalizálást és a belső széthúzást a példamutatásnak kell felváltania. Addig viszont, amíg sokan a mindennapi betevőjüket féltik egy-egy fiataltól, mindez nem fog megvalósulni. Addig, amíg az elődök csírájában elfojtják az ifjúsági kezdeményezéseket gúnyos és cinikus megjegyzéseikkel, időről időre alább fog hagyni a lelkesedés. Mondom ezt úgy, hogy sokszor álltunk már ezeknek a cinikus megjegyzéseknek a kereszttüzében. Jogos lehet a kritika, amikor a fiatal generáció tájékozatlanságát firtatják, hiszen nincs mindenki tisztában az előttünk álló generációk érdemeivel, sikereivel vagy éppen kudarcaival, viszont gyakran elfelejtjük, hogy a sokszor példaképként emlegetett Horváth Aladár vagy Zsigó Jenő és köztünk, felnőtt még két generáció. Köztük például Járóka Lívia is.
Felmerült a közös beszélgetések alatt a szakkollégiumok és az ösztöndíjasok szerepe, hogy mindenkinek, aki valaha anyagilag támogatott volt, annak ma aktívnak kell-e lennie, illetve aki egyszer diplomát szerzett, azelőtt csak az az út áll-e, hogy visszatér a gyökerekhez és a közösségéért dolgozik. Kérdés és egyfajta kritika volt, hogy a fiatalok miért nem szólalnak fel nyilvánosan, miért nem vonulnak utcára, amikor kell. A felvetésekre sokféle válasz érkezett, de azt gondolom, nem lehet mindenkitől elvárni, hogy a közössége élére álljon, hogy közösségi szerepet vállaljon, hiszen nem mindenki alkalmas erre, illetve azt is látnunk kell, hogy nincs mindig ki mögé beállni.
A nap további részében különböző tematikus csoportokban folyt a munka, olyan témák mentén, mint a „roma fiatalok szerepe a roma és a mainstream struktúrákban; a roma fiatalok aktív részvételének strukturális és egyéb feltételei; politikai válaszok a cigányellenességre; vagy a többszörös diszkrimináció”. Számtalan kérdés és felvetés felmerült minden munkacsoportban: a roma nemzetiségi önkormányzatok kapcsán tisztázásra került a szerepük a kulturális autonómia megteremtésében, és hogy ennek ellenére mégis miért ezt a rendszert tekinti a kormány „egyetlen, legitim tárgyalópartnerének”. Megfogalmazódott, hogy egy ideális rendszerben egy önkormányzati képviselő maximum kétszer lehetne megválasztható, talán akkor elkerülhető lenne, hogy sokan 15-20 éve töltik be ugyanazt a pozíciót, eredménytelenül. Alternatívaként javaslat született arra, egy lehetséges járható útként, hogy az önkormányzatok maradjanak a kulturális tevékenységeknél, a kormány pedig szakmai partnerének civil szervezeteket tekintsen. Olyan szervezeteket, akiknek munkája hiteles, megalapozott, nyomon követhető és számon kérhető, és ahol felkészült szakemberek dolgoznak.
A mainstream struktúrák kapcsán felmerült a média szerepe, amely többnyire csak a romákkal kapcsolatos negatív sztereotípiákat erősíti. Szóba került, hogy ha már „fősodorról” beszélünk, nem mehetünk el a nemzet fogalma mellett, és amellett, hogy hányszor próbálták már a romákat a nemzeten kívülállóként meghatározni. Kérdésként merült fel, hogy roma reprezentációnak nevezhetjük-e azt, ha egy roma származású ember ül például a parlamentben, a különböző bizottságokban, intézményekben. Elég-e beérnünk ennyivel vagy arra kell-e törekedni, hogy minél szélesebb területeken minél többen legyünk, hogy valódi érdekképviseletről beszélhessünk.
A többszörös diszkrimináció kapcsán megállapítottuk, hogy a roma nőket, a roma LMBTQIA+ személyeket, a roma fogyatékkal élőket és gyakran a roma bevándorlókat többszörös diszkrimináció éri, mivel mind a többségi társadalomban, mind a roma közösségekben hátrányos megkülönböztetéstől szenvednek. Megfogalmaztuk, a civil szervezetek sem hagyhatják figyelmen kívül ezeket a marginalizált csoportokat, esetükben is több célzott programra van szükség.
A politikai akarat a cigányellenesség leküzdésére, illetve a roma fiatalok aktív közéleti szerepvállalásának elősegítésére csekély, és bár néhány jó gyakorlatot meg-meg tudtunk osztani, azért nem a széleskörű elterjedtségük a jellemző. A munkacsoportok eredményeit belefoglaljuk a 2020 utáni EU-s roma keretstratégiára és különösen a nemzeti romaintegrációs stratégiára vonatkozó ajánlásainkba, amelyeket korábban már az Európai Bizottságnak eljuttattunk és a keretstratégiákról szóló konzultációkban részt veszünk.
A kongresszus másik fontos eleme két beszélgetés volt. Az első nap zárásaként meghívtuk a roma önkormányzatok korábbi és jelenlegi tagjait, vezetőit és az aktuális választásokon induló jelölteket. A beszélgetésre elfogadta a meghívást Kállai Ernő volt ombudsman, egyetemi tanár, az MTA társadalomkutatója; Horváth Aladár polgárjogi aktivista, az Országos Cigány Önkormányzat korábbi és a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, volt miniszterelnöki tanácsadó; Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat korábbi és a Magyarországi Cigány Fórum (MCF) jelenlegi elnöke; Dancs Mihály a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) Borsod megyei és a Magyarországi Cigány Párt elnöke; és Hegedűs István szintén az Országos Roma Önkormányzat korábbi elnöke.
Farkas Félix, Farkas Flórián, Balogh János és Járóka Lívia is meghívást kapott a beszélgetésre. Várakozásainkhoz híven Balogh János és Farkas Flórián válaszra sem méltatott, Farkas 2 (Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló, ahogyan Dancs Mihály viccesen nevezte) az utolsó pillanatban lemondta és egy muzsikus emléktáblát avatott Berzéken. Járóka Lívia egyéb elfoglaltságaira hivatkozva maradt távol és videóban üzent volna, amiről mi úgy gondoltuk, hogy nem pótolja a személyes jelenlétet, így azt visszautasítottuk.
Hidvégi-Balogh Attila újságíró, a RomNet főszerkesztője nem kímélte az asztalnál ülőket, hiszen már a nyitó kérdés is arra kereste a választ, van-e létjogosultsága a roma önkormányzatoknak, vagy csak egyfajta politikai „homokozónak” tekinthetjük, ahogyan annak többen nevezték a résztvevők közül. És akkor ismét elhangzott nyilvánosan az a mondat, Horváth Aladár szájából, hogy a roma önkormányzati rendszer káros, és meg kellene szüntetni. Kállai Ernő osztotta a véleményét. Közben ott ültünk és azt gondolom mindannyiunk fejében végigfutott a kérdés: „akkor meg minek?”. Látva az előző napok harcait Dancs Mihály és Kolompár Orbán között, a sokszor tisztességtelen kampányolást, azt hiszem sokan nem értettük. Dancs érvelt az elhivatottsággal és a tenni akarással, ezért is indultak a parlamenti választásokon, ami végül nagy csalódás lett. Kérdés is érkezett ezzel kapcsolatban, hogy csak a pénzért-e, de természetesen nem.
Hegedűs István hangsúlyozta, hogy a fiataloknak küzdeni kell, és azt is elmesélte nekünk, mit hagyott maga után Farkas Flórián az ORÖ-ben, hogy milyen fontos volt neki az ügyek tisztázása, a korrupciós ügyek felgöngyölítése. (Gyorsan le is váltották.) Kolompár Orbán végig nagyon személyes hangnemben beszélt, elmesélte, hogy Ő volt az első cigány, aki Kiskunmajsán iskolába mehetett, és amikor a fiatalok szerepéről kérdezték, elmondta, hogy korábban például az EP választásokon fiatal diplomás romákat indítottak, de nem lettek vele sikeresek. Azt gondolja, hogy a cigány a többségi társadalom szemében mindig csak cigány marad, így „cigánypolitikánál” kell maradnunk. Arra a kérdésre, hogy mit gondolnak, miért csak iskolázatlan, javarészt börtönviselt emberek képviselik a magyarországi cigányságot, mindenki kitérő választ adott, Kolompár Orbán volt az egyetlen, aki ugyan a kérdésre nem válaszolt, de saját esetét elmesélte a fiataloknak.
A szurkálgatások, az egymásnak tett cinikus megjegyzések nem maradtak el, főként Horváth Aladár részéről Kolompár Orbán felé, és bár a közel három órás beszélgetés nagyon kulturált volt, azért érződött, hogy sok-sok régi seb nincs még begyógyulva. Kállai Ernő a beszélgetés végén türelemre intette a fiatal generációt, minket, hiszen a társadalomban a generációs váltásnak egy természetes folyamatnak kell lennie, ami előbb utóbb csendesen bekövetkezik, ha azt azonban visszafogják, akkor pedig berobban, nagyobb zajt keltve. Azóta is azon gondolkodom, hogy jelen helyzetünkben aktuális-e ez a várakozás, vagy válasszuk-e inkább a nagy berobbanást.
A második nap a politikai pártok képviselőinek jelenlétében telt, a kormánypárt kivételével minden nagy párt elfogadta a meghívásunkat és képviseltette magát. A Jobbik nem kapott meghívást, ugyanis nem kívántunk egy asztalhoz ülni egy olyan párttal, még ha a többi párt ez meg is teszi, amelyik nyíltan rasszista politikát folytat(ott).
Donáth Annát (Momentum, az Európai Parlament képviselője), Teleki Lászlót (MSZP), Kocsis-Cake Olíviót (Párbeszéd) és Arató Gergelyt (DK) a pártjaik ifjúsági és roma programjairól és politikájáról kérdeztük, kíváncsiak voltunk ugyanis, mit képviselnek ezeken a területeken. A Momentumnál volt a legegyértelműbb a válasz, hiszen, mint azt Donáth Anna is kihangsúlyozta,” a párt politikája maga az ifjúságpolitika”. A Párbeszéd Magyarországért „színvak” programjában a romák is helyet kaptak, épp úgy, mint a Demokratikus Koalíció „Sokak Magyarországában”. Kocsis-Cake Olivio többször elmondta, hogy ha kormányváltás lesz, egy egészen más szemlélet kell majd a romaügyben és addig, amíg a kormány és a miniszterelnök nem tesz meg mindent a roma integrációért, nem lesz siker.
A pártpolitikusoknak is feltettük azt a kérdést, hogy az etnikai alapú politizálás vagy a nagypolitika-e a járható a roma fiatalok és a romák számára. Egyetértés volt, hogy a nagypolitikának kell a fókuszban lennie, hiszen érdemi munkát ott lehet folytatni. Jött is aztán a kérdés, hogy akkor miért nem indított egy párt sem roma jelöltet a parlamenti vagy az európai parlamenti választásokon, befutó helyen. Egyértelmű választ nem kaptunk.
A DK azonban felhívta a figyelmet arra, hogy több roma származású polgármestert és képviselőjelöltet indítanak országszerte a párt színeiben, illetve a roma fiatalok aktívabb szerepvállalását segítve a legmagasabb szinten képviselve demonstrálják támogatásukat, példaként említve, hogy Rézműves Benjamin hodászi polgármesterjelölt kampányát személyesen Gyurcsány Ferenc támogatta.
Teleki László nem volt könnyű helyzetben egyetlen romaként a meghívottak között. Beszélt arról, reflektálva a korábban feltett kérdésre, hogy Ő maga a romapolitikából jutott el a Parlamentbe, majd lett államtitkár. Elmondta, romaügyi államtitkárság felállításával komoly szakmai munka indult el a kormányzaton belül, és olyan látható változások történtek, amelyek kihatással voltak az élet és a közélet minden területére. Kiemelkedő sikernek nevezte, hogy kezdeményezésére a szaktárcáknál romaügyi referensek kerültek kinevezésre, és több mint 30 roma fiatal diplomást tudtak elhelyezni a különböző minisztériumokban, majd elindította a diplomás gyakornoki programot. Hozzáfűzte, sokan ma is a minisztériumokban dolgoznak, a szakmai munkát és az irányítást végzik azóta is.
A pártok képviselői és a hallgatóság előtt először beszélt arról, hogy hogyan látja a mai politikai helyzetet, és mi az oka annak, hogy politikai értelemben mára a partvonalra került. Megjegyezte, a legnagyobb roma civil szervezettel, a CSZOSZ-szel a háta mögött került be a nagypolitikába, de időközben a szervezete a roma politikai csatározások miatt széthullott, majd mint fogalmazott, később „kilopták alóla” a pártot. Teleki László kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, nem gondolja, hogy ma is nemzetbiztonsági kockázatként néznének a roma ügyre, és ő államtitkárként sem tapasztalta ezt a vélekedést. (Ellenben Horváth Aladár véleményével, aki előző nap arról beszélt, hogy Báthory János a nyolcvanas évek végén nemzetbiztonsági doktrínaként fogalmazta meg a romaügyet és ekként is kezelték azt a kormányok és a politikai pártok. Mindez a mai napig is tart, ezért nincs a romák között összetartás és fojtanak el minden olyan kezdeményezést, ami egységbe kovácsolná a cigányságot.)
Úgy véli, a nagypolitika mindig és mindenkor kihasználta a nemzetiségi önkormányzatot, de sem most, sem korábban nem töltötte be a törvényben foglalt szerepét, a kulturális autonómia megteremtésében. Teleki László szerint szükség van a roma önkormányzatokra, de nem így, és nem ebben a formában, mert egyfajta politikai képviseletet várnak el a testületektől, holott teljesen más lenne a szerepük. Óriási előrelépésnek nevezte viszont, hogy vannak olyan szerveződések, mozgalmak és kezdeményezések, ahol szakmai munka alapján próbálják összekovácsolni a fiatalokat, önállóan és függetlenül a politikai helyzettől és az elődöktől, együtt gondolkodnak. A generációváltás előbb-utóbb végbe fog menni, és ez az egész magyar társadalomnak is hasznára válik majd – mondta.
Donáth Anna kifejtette, hogy a Momentum létrejöttének pont az volt az oka, hogy úgy érezték elegük van az eddigi politizálásból, a politikába még több fiatal kell és tudja, sokan nem hittek abban, hogy a Momentum egy erős és életképes párt lehet, két képviselőt mégis sikerült bejuttatniuk az Európai Parlamentbe. Neki sincs könnyű dolga fiatal nőként a politikában, és ha nem is olyan súlyos mértékben, de ő is tapasztalja milyen az, ha nem tekintik egyenrangú partnernek. Rávilágított, a településeket, telepeket járva is megtapasztalta mennyire hiányzik egy közös nyelv a többségi társadalom és a roma közösségek tagjai között, hiszen amíg nem egységesen magyarnak, hanem ’gádzsónak’ és cigánynak vagy romának nevezzük magunkat, nem lesz igazi együttműködés.
Bíró Barna a Momentum ifjúsági szerveződése, a TizenX képviseletében mesélt arról az alulról jövő ifjúsági mozgalomról és kezdeményezésről, amelynek eredményeként 13 jelöltet állítottak országszerte az idei önkormányzati választásokon. A 14-24 év közötti fiatalokat tömörítő csoportosulás egyfajta platformot teremt a politika iránt érdeklő fiataloknak, akik a Momentum utánpótlását adják. Kihangsúlyozta, a párt semmilyen anyagi támogatással nem látja el őket, a költségeket saját maguk fedezik. Nagyon várják, hogy roma fiatalok is csatlakozzanak hozzájuk.
Sok-sok kérdés felmerült a Jobbikkal való közös jelöltállítások kapcsán, és hogy mennyire lehet ártalmas az ilyen típusú összefogás. A pártok képviselői hangsúlyozták, hogy nem összefogásról, hanem csakis együttműködésről beszélhetünk, amit azzal magyaráztak, hogy a kormányváltás érdekében nem lehet figyelmen kívül hagyni egy korábban egymilliós szavazóbázissal rendelkező pártot és az ő szimpatizánsaikat is meg kell szólítani.
A beszélgetés végén konkrét javaslat született azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzati választások után a megválasztott roma származású polgármesterek, képviselők, a roma fiatalok és a pártok üljenek le újra egy asztalhoz, hogy egy konkrét közös szakmai munka kezdődhessen. A javaslatot mindenki üdvözölte és a felvetést támogatták.
Abban mindannyian egyetértettünk, hogy ez a rendezvény csak egy nagyon fontos kiindulópont volt, kell a folytatás, kell a közös munka, kell a szellemi tér. Kell egymás erősítése, emberi és szakmai alapokon is, hogy ne gondolhassa senki, mi csak egy projekt vagyunk.
A rendezvényről sem videó-, sem hangfelvétel nem készült. A kongresszus a „Roma Youth Voices” („Roma Fiatalok Hangja”) projekt részeként – amelyet a Phiren Amenca és a ternYpe Nemzetközi Roma Ifjúsági Hálózat koordinál és az Európai Unió finanszíroz – a Nemzeti Demokratikus Intézettel (NDI) partnerségben valósult meg.
Herfort Marietta – Phiren Amenca