Phiren Amenca

Rendhagyó, 24 órás megemlékezést tart a Phiren Amenca a roma holokauszt emléknapján

Sajtóközlemény, 2020. július 31.

A rasszizmus, az antiszemitizmus és a bármilyen nemű megkülönböztetés elutasításaként közszereplők, művészek, roma és nem roma származású fiatalok, aktivisták, és civil szervezetek képviselőinek részvételével, a vészkorszakban, koncetrációs táborokban meggyilkoltak neveinek 24 órán át tartó felolvasásával emlékeznek a Phiren Amenca Nemzetközi Hálózat szervezésében a roma holokausztra szombat délutántól vasárnap estig Budapesten, a Nehru parton lévő roma holokauszt emlékmű előtt. A nemzetközi emléknap alkalmából a Phiren Amenca és partnerei, mintegy 20 országában tartanak megemlékezéseket, és ennek az európai eseménysorozatnak az egyik központi, és hangsúlyos rendezvénye lesz a 24 órán át tartó budapesti megemlékezés, amelyben több mint százan vállalnak aktív, közreműködő szerepet.

A figyelemfelkeltő, civil összefogáson alapuló megemlékezés, amelynek magyarországi partnere a RomNet, 2020.  augusztus 1-jén 17 órakor kezdődik, és egyenként, szünet nélkül olvassák majd fel a hivatalos összesítésben szereplő több, mint tizenkétezer roma áldozat neveit.

A rendhagyó, 24 órán át tartó emlékezésen az áldozatok neveinek felolvasását Fahidi Éva író, holokauszt túlélő kezdi el, aki gyermekként maga is raboskodott az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban, és családjának 49 tagját gyilkolták meg a holokauszt során. Fahidi Éva néni rendszeresen felemeli hangját a rasszizmus, az antiszemitizmus ellen a nemzetközi és a magyar sajtóban, és többször vett részt holokauszt megemlékezéseken az egykori birkenaui lágerben. Az ismert holokauszt túlélő ott volt tavaly, 2019. augusztus 2-án, a roma holokauszt 75. évfordulóján a birkenaui lágerben tartott megemlékezésen is, és a roma áldozatok emlékműve előtt a legendás afroamerikai polgárjogi harcos, Jesse L. Jackson amerikai szenátor, baptista tiszteletes mellett ő maga is beszédet mondott az európai központi megemlékezésen. A vészkorszak túlélője magas kora ellenére ma is küldetésének tekinti, hogy a fiatal generáció megőrizze a Holokausztot emlékezetében, és aktívan küzdjön a rasszizmus minden formája ellen, éppen ezért a Phiren Amenca megtiszteltetésnek tartja, hogy Éva néni elvállalva a nemzetközi hálózat felkérését, a rendhagyó megemlékezést a közreműködésével indíthatja el.

A Phiren Amenca meggyőződése, az áldozatok neveinek felolvasása egy szimbolikus, mégis nagyon jelentőségteljes módja a megemlékezésnek. A holokauszt áldozatainak nincsen sírja, fejfája, de a nevük megemlítése lehetőséget teremt, hogy emlékezzünk rájuk. A vészkorszakban elpusztított embertársainkkal kapcsolatban gyakran használjuk az egyszerű statisztikákat, de ezeket a nagy számokat (6 millió, 500 ezer, 11 millió, 23 ezer…) az emberek többségének nehéz értelmeznie, felfognia. Azonban, ha megemlítjük a neveiket, közelebb kerülünk a náci terror érzelmi megértéséhez is: gondolatban arcokat, sorsokat kapcsolunk a nevekhez és így elkerülhetetlenül emberi, mély érzéseket is felszínre hozunk. Fajtól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül emlékeznünk és emlékezetetnünk kell az utókort arra, hogy a származásuk miatt meggyilkoltak emberek, egyének, apák, anyák, gyermekek, testvérek voltak és ekként is kell rájuk emlékeznünk, nem puszta számadatokként!

A felolvasás során közel 12 ezer roma áldozat neve (vagy csak néhány adata, hiszen nem mindenkiről maradt fenn teljes személyazonosság) hangzik majd el, ami csak egy töredéke annak az 500.000-1,5 romának, akik áldozatai voltak a náci üldöztetésnek a II. világháború alatt. Az idei évben, a 24 órán át tartó felolvasással, amelyet a közösségi médiában élő adásban közvetítünk, érzékeltetni akarjuk, hogy milyen sok ártatlan ember, köztük sok-sok gyermek lett áldozata a nácizmusnak és a szélsőséges ideológiának. A gyűlölet a romák iránt 1945-ben nem ért véget, éppen ezért feladatunk, hogy a cigányellenesség ellen hazai, nemzetközi és politikai szinten is elköteleződjünk és felszámoljuk azt. Megemlékezésünk, amelyben több mint száz ember vesz részt, megmutatja ezt a fajta széles elköteleződést civilek és civil szervezetek, közszereplők részéről, és bízunk abban, kezdeményezésünk, törekvésünk sok sok követőre talál.

Embertársaink fajra, nemre és vallásra vonatkozó hátrányos megkülönböztetésének össztársadalmi elutasításának jelképeként, és a vészkorszak ádozataira történő közös emlékezésként a lágerben meggyilkolatak neveinek felovasásában, a IX. kerületi Nehru parton lévő emlékműnél, szombaton 17 órától, Fahidi Éva holokauszt túlélő névsorolvasását követően részt vállal többek között Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely, Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a József Attila Színház igazgatója, Erdős Virág József Attila-díjas költő, író, L.L. Junior énekes, a Ferencvárosi Önkormányzat vezetése, Gordon Gábor, az Élet menete Alapítvány vezetője, és Horváth Kristóf színész.

Az esti és éjszakai órákban, valamint vasárnap napközben a Phiren Amenca önkéntesei, roma és nem roma származású fiatalok, művészek, közszereplők, a Dikh Tv műsorvezetői, munkatársai, civil szervezetek tagjai és vezetői olvassák majd az áldozatok neveit. A rendhagyó megemlékezés utolsó órájában, vasárnap 16 és 17 óra között többek között Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, és Ifj. Sárközi Lajos hegedűművész is fejet hajt az áldozatok neveinek ismertetésével.

A rendhagyó megemlékezésünk végén a pusztán származásuk alapján meggyilkolt áldozatok neveit a roma kultúra és az emékezetpolitika egyik legnagyobb élharcosa, Daróczi Ágnes, és Verő Tamás, a Frankel Leó úti zsinagóga rabbija olvassa fel, majd a roma holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából szervezett megemlékezésünk szimbolikus zárásaként az ifjabb generáció képviseletében egy általános iskolás korú roma származású kislány és egy zsidó kisfú olvassa fel az áldozatok neveit, jelképezve, hogy az ádozatokra való emlékezést tovább kell adnunk a következő nemzedéknek.

A Phiren Amenca és testvérszervezete, a ternYpe – amely már 10 éve szervez európai szintű roma holokauszt rendezvényeket és emberi jogi képzéseket 17 ország részvételével – közéleti küldetésének, emlékezetpolitikájának mottója és vezérfonala: „Mi vagyunk az utolsó generáció, akinek még valós, élő kapcsolata van a holokausztot túlélt emberekkel. Nekünk kell emlékeztetni a vészkorszak borzalmaira a felnövő ifjúságot, hogy az egyre erősödő idegengyűlölet, a rasszizmus és az antiszemitizmus ne kaphasson újra teret sem a közbeszédben, sem a politikai döntéshozatalban. A mi kötelességünk, hogy megőrizzük és továbbadjuk a szörnyűség emlékét az utókornak. A következő nemzedéket nekünk kell figyelmeztetnünk arra, hogy a kirekesztés, a szélsőséges ideológia, a diszkrimináció hová vezethet. Tanulnunk kell a múltból, és ennek tudatában kell figyelnünk a jelenre, hogy legyen, és lehessen jövőnk”.

A pártpolitikától teljesen független megemlékezés zárásaként a roma holokauszt emlékműnél, az egykori auschwitz-birkenaui lágerben elpusztított embertársaink neveinek felolvasását követően, 2020. augusztus 2-án 17 órától civil szervezetek képviselői és közéleti személyiségek, roma nemzetiségi önkormányzatok vezetői, a diplomácia testületek képviselői,  hajtanak fejet az áldozatok emléke előtt, és helyezik el az emlékezés virágait, koszorúit.

Szombaton, a megemlékezés kezdetén, és az áldozatok neveinek felolvasása közben közreműködnek a Roma Hungaricum Művészegyüttes zenészei.

Vasárnap délután, a rendezvény zárásaként a megemlékezés résztvevői megtekinthetik a Karaván Színház növendékeinek rövid előadását a Gypsy Soloists Orchestra művészeinek közreműködésével. A koszorúzást megelőzően beszédet mond Daróczi Anna, a Phiren Amenca nemzetközi koordinátora és Dr. Kalányos Zsolt jogász, roma polgárjogi aktivista.  A koszorúzás alatt közreműködik a Józsefvárosi Cigányzenekar.

Abudapesti székhelyűPhiren Amenca (Járj velünk) Európa egyik legnagyobb ifjúsági roma szervezete. Több mint 20 országában működő, roma és nem roma önkéntesek és önkéntes szervezetek hálózataként elkötelezettek a rasszizmus és az előítéletek leküzdése mellett. http://phirenamenca.eu/  

A ternYpe Nemzetközi Roma Ifjúsági Hálózat olyan tenni vágyó fiatalok közössége, akik a kölcsönös tisztelet, együttműködés és az elfogadás szellemiségét képviselik. http://www.ternype.eu/

A Phiren Amenca és a ternYpe kormányoktól és pártoktól függetlenül, 2010 óta minden évben megrendezi a Dikh He Na Bister (Nézd és ne feledd!) elnevezésű roma ifjúsági rendezvényét Krakkóban és Auschwitz-Birkenauban több mint 500 roma és nem roma fiatallal, de 2014-ben, a 70. évfordulón közel 1500 fiatal vett részt az eseményen. Az Európa 17 országából, Amerikából és Kanadából érkező fiatalok nemzetközi rendezvénye minden évben alkalmat és lehetőséget ad arra, hogy a különböző nemzeteket képviselő résztvevők a roma holokauszt történetét megismerjék, és fejet hajtsanak az áldozatok emléke előtt. Idén, a koronavírus-járvány miatt a lengyelországi, egy hetes nemzetközi rendezvényünk nem tud megvalósulni, de a Dikh He Na Bister elnevezésű eseménysorozat 10. évfordulója alkalmából a Phiren Amenca és a ternYpe partnereivel, Európa közel 20 országában tart nagyszabású megemlékezéseket.

A 24 órán át tartó budapesti felolvasást és a megemlékezés közvetítését élő adásban a 360 Video StreamTrek bonyolítja le. A 24 órás élő adás követhető lesz a Phiren Amenca weboldalán és facebookos olalán: https://www.facebook.com/PhirenAmenca/ illetve a RomNet közösségi oldalán: https://www.facebook.com/romnet.romnet/