Phiren Amenca

“Roma fiatalok szerepvállalása Európában: Kihívások, szükségletek, lehetőségek” – Kutatási eredmények

Az RGDTS és a Phiren Amenca örömmel osztja meg a „Roma fiatalok szerpvállalása Európában: kihívások, szükségletek és lehetőségek” elnevezésű hiánypótló kutatásának eredményeit a roma fiatalok helyzetével kapcsolatban az Európai Unióban.

A kutatás három külön kiadványban jelent meg: (1) a roma fiatalok kilátásai, (2) az ifjúsági és (pro)roma civil szervezetek nézőpontjai és (3) a fókuszcsoportok eredményei. Mindegyik konkrét ajánlásokat tartalmaz a kérdőívek és a kutatás részeként elkészült interjúk eredményei alapján.

Az első riport Roma fiatalok kilátásai – egy online kérdőív eredményeit összegzi, amit 290 az Európai Unió tagországaiban élő fiatal romával (aktivisták és nem aktivisták, önkéntesek és diákok 15 és 35 év között) vettünk fel.



A második jelentésIfjúsági és (pro)roma civil szervezetek nézőpontjai – egy online kérdőív eredményeit mutatja be, amit 33 olyan ifjúsági és (pro)roma civil társadalmi szervezettől gyűjtöttünk össze, amelyek roma ifjúsági ügyekkel, a roma fiatalok érdekében vagy roma fiatalokkal dolgoznak, tevékenykednek. A felmérésben részt vehettek az uniós, nemzeti vagy helyi szinten működő ifjúsági hálózatok, ifjúsági és roma ifjúsági civil szervezetek.

A jelentés célja, hogy hozzájáruljon a roma fiatalok nemzeti és európai szintű civil és politikai életben való részvételének szélesebb körű megvitatásához a roma fiatalok és a roma fiatalokkal foglalkozó, pro-Roma (fiatalok által vezetett) civil szervezetek szemszögéből.



A harmadik jelentés az EU-ban és az EU-n kívüli országokban végzett fókuszcsoportok eredményeit mutatja be, a következő országokból: Románia, Bulgária, Spanyolország, Magyarország, Szlovákia, Albánia, Koszovó, Szerbia, Észak-Macedónia, Montenegró, Ukrajna.

Ez a jelentés – Fókuszcsoportok fiatal romákkal – egy rövid vitaindítóval kezdődik a részvétel különböző értelmezéseiről. A lebonyolított fókuszcsoportok alapján négy fő témakör, fejezet alakult ki:

Az első téma a részvétel jelentésére és funkcióira vonatkozik, ahogyan azt a roma fiatalok értelmezik. A második a részvétel különböző formái között tesz különbséget. A harmadik fejezetben a válaszadók azt fejezték ki, hogy a részvétel gondolata hogyan segíti elő a roma fiatalok szerepvállalását és kezdeményező kézségét a roma és ifjúsági ügyekben, míg az utolsó téma a részvétel gyakorlati megnyilvánulásait mutatja, ahogyan azt a roma fiatalok megtapasztalták.



Ez a kutatás a Roma Youth Voices projekt részeként valósult meg, amelyet a Phiren Amenca koordinált, és az Európai Bizottság Igazságügyi Főigazgatóságának Jogok, Egyenlőség és Állampolgárság Programja finanszírozott.

A kutatás magyarra fordítását a Terno Glaso projekt biztosította, amelyet az RGDTS koordinált és az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége finanszírozott.

A kiadvány tartalma kizárólag a szerzők véleményét tükrözi, és a Phiren Amenca kizárólagos felelőssége. Sem az Európai Bizottság, sem Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége nem vállal felelősséget a benne található információkért és azok esetleges felhasználásáért.